aki nem érti ne folytassa!
Jócskán fél úton jártunk valahol Fehérvár környékén, én épp kezdtem lemerevedni a nyakam már alig mozgott. Az autópálya csíkjai szinte egészen összemosódtak előttünk az úton, egy örökkévaló körforgás volt az egész, azon tűnődtem vajon meddig tart még ez az ámokfutás. Csíkok csíkok csíkok kis fehér csíkok vége láthatatlan folyama, mikor fogy már el, mikor érkezünk már meg, mikor állunk le, szinte ordítottam legbelül : LEGYEN MÁR VÉGE!! Aztán csak bambultam tovább magam elé, teljesen le voltam szedálva. Azt hiszem kerestem valamit, vagy csak szerettem volna eljutni valahová, egy biztos pontra ahol megállapodhatok. De mégis mikor érkezik el, ki mondja meg ha ott vagyok ? Ezt tudnom kell ? Igen? Ott legbelül? Persze, biztos a lelkem mélyén?! Ugyan hagyjuk már ez a maszlagot hisz ,az is lehet, hogy nincs is nekem olyan. Magamat ismerve már réges-rég eladtam...Ezt akkor biztos agyból kell megoldanom, bár itt ismét egy kényes témához érkeztünk jobb ha nem is megyek bele oly mélyen, félek nem érteném saját magam... Teljesen a feje tetejére állt a világ körülöttem, és jócskán felemésztette már mindenem. Az is lehet már többször megtaláltam azt amit keresek csak soha nem vettem észre, lehet már többször jártam ott csak nem a megfelelő térképet néztem, lehet már a régi értékek nem is léteznek, lehet már más ember vagyok, lehet már semmi nem lesz úgy, lehet váltanom kéne, az is lehet rám férne egy újabb csík….. De én voltam az is, valljuk be. Én voltam az a társadalom kritika akit oly sokszor lenéztem és oly sokszor kinevettem. Fura…. fura az, hogy mennyire másnak s’ egyszerűnek tűnik minden ha más csinálja, de egy élet nincs másik, menni kell, mert nincs másik. Amit teszek az vagyok, most itt ebben az autóban mégis azért érzem nem tettem meg mindent, és nem is fogok, későre jár már, és inkább lemondok?… az egyszerűbb! és miért szopassam magam? Boldogság? Ugyan.. az relatív… ahogy a józanságom..Ugyan ne sajnáljon egem senki, abból nem kérek, volt már elég köszönöm. A társadalom antiszociális peremén egyensúlyozva, egyszerűen csak szeretném ha valaki visszarántana a valóságba. Szeretném ha a számba rágná a dolgokat, hallgatnék is rá esküszöm, odafigyelnék ígérem…. (persze hogy nem) De ígértem már oly sokszor, mentettek meg már oly sokszor, és meg annyiszor mondtak is le rólam.. Soha nem kértem többet csak fogadjatok el. Sajnálom azt ahová taszítottam magam, de azt mondom sajnálja más, hogy soha nem tudja meg ki vagyok. (kurvára kivagyok) Mert hogy mindenki függ valamitől, mindenki érez lát hall, és senki sem szerencsétlen csak én ? Na ugyan már ez egészen kijózanít, igen az őszinteség józanító mámora taszít vissza ebbe az állapotba, abba, hogy nem is akarom megtudni, az igazat, ennyiből akkor lehetnék strucc is ? Ez vicc… nem leszek... A kirándulásunk tanulsága? Azt hiszem az volna, hogy nincs egyenes, és nincs görbe, nincs könnyen járható út, nincs fekete vagy nincs fehér. Én sem vagyok se jó se rossz, se gyáva, de bátor az még lehetek. Eredmény orientált világban élünk és azt hiszem az is lehet eredmény ha épségben kiszállok ebből az autóból, és nem csavarodok be teljesen. Kinek van erre szüksége? Számít ez? A végén úgyis csak az a lényeg mit élek meg, és hogyan teszem. És Büdaörs……. itt az ideje, hogy az üres szavakat tettek kövessék, most kell többé válni. Ideje küzdeni harcolni!
